Egy születésnap és pár csodaszép ajándék!
Bella már öt hónapja kómában van. Miután haza utaztunk a nászútról és kiderült, hogy terhes mindenkit meglepet, de szerelmem reakciója még jobban.
Meg akarta tartani a szörnyet a hasában, aki persze ma már egy csodaszép angyalka és ehhez a csodaszép lányhoz még két gyönyörű fiú csatlakozott, akiknek érkezéséről nem tudtunk.
De ez a három öröm nem csak úgy jött. Szerelmem a hatodik hónapba rosszul lett és Carlisle arra jutott, hogy bent tartja a kórházba. Pár napra rá kiderült, hogy a gyerekeket azonnal ki kell venni, mert különben mind a négyen meghalhatnak.
Persze Bella egyből rá jött, hogy ennek a műtétnek kockázatai vannak. Mégpedig vagy az ő vagy a kicsik halála, de belement és én akármennyire is tiltakoztam szavam nem ért semmit.
A műtét rendben ment a gyerekek éltek és pár apróbb légzési hibán kívül semmi más bajuk nem volt, de Bella annál inkább volt rossz állapotba.
A szíve egyre gyengébben és gyengébben vert, mígnem kómába eset és csak a gépek tartják már életbe.
Ma pontosan öt hónapja, hogy szerelmem szíve már nem dobok. Szinte az összes napot bent töltöttem vele, és ha tudtam a gyerekeket is behoztam. Bár az orvosok apámon kívül mind azt vágták a fejemhez, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha a feleségem lekapcsolnák a gépről, de bennem mégis az van, hogy egyszer fel fog ébredni és majd kacagva futkározik a gyerekeivel.
Gondolataimból egy hangos sírás kezdetet rángatott ki.
Gyorsan felmentem majd benyitottam a gyerek szobába. Lányom kalimpált hevesen és pityergett ismét.
Fél vámpír létére a gyerekek tudtak enni emberi ételt is, sírtak, és dobogott a szívük, ami bennem azt a reményt keltette, hogy talán van esélyük normális életre.
Óvatosan kiemeltem a kiságyból Elzat majd lassan ringatni kezdtem. Gyengéden simítottam végig apró kezecskéin majd arcára pillantottam és egyből Bella lágy csokoládébarna szemei tekintettek rám.
Elza kiköpött az édesanyja volt. Gyönyörű és bájos.
***
Lassan lépkedtem lefele a lépcsőn karomban lányommal majd amint leléptem az utolsó lépcsőfokról is elindultam a konyha felé ahol már Esme várt kezében egy cumisüveggel.
-Napról napra gyönyörűbb az én drága kis unokám – mondta Esme egy nagy mosollyal arcán majd át vette kezemből Elzat és el kezdte etetni. Általában az etetést mindig valamelyik lány végezte el. Nem akartam, hogy esetleg bármit is elrontsak és kárt tegyek akár Elzaban, Liamben vagy Alexben.
Az első pár napban még a gyerekeket is alig mertem meg fogni, persze ma már rutinosabban mozgok e téren, de még mindig bátortalanul tartom őket.
-Jól vagy Edward? – szólalt meg halkan Esme majd a babáról át emelte tekintetét rám.
-Hiányzik – csak ennyit tudtam ki nyögni.
Esme szomorúan tekintett rám majd egyik kezét kinyújtotta felém miután letette a cumisüveget. Egy kis megingás után, de tenyerem, anyám kezébe helyeztem, aki bátorítás kép megszorongatta azt.
-Edward mindenkinek hiányzik, de ez ellen nem tehetsz, semmit csak reménykedni lehet. Tudom, hogy fáj, de Bella erős lány és hidd, el fel fog épülni és itt lesz velünk – mondta anyám és szememen meg éreztem azt az ismerős viszkető érzést mely a sírást takarta.
-Ha miattunk nem is, de a gyerekeid és Bella miatt tartsd magad fiam. Teljesen biztos vagyok ebben, hogy nehéz hisz magam is át élem, de ha magadba fordulsz csak még rosszabb lesz, és Bellának szüksége van arra, hogy ki tarts mellette… és mellettük – mondta majd lányomra nézett.
-Bemegyek hozzá, ha nem baj – mondtam és már indultam is, de még egyszer visszafordultam és Esme arcára nyomtam egy puszit.
-Szeretlek anya – mondtam majd már mentem is.
Gyorsan bevágódtam a Volvomba és már hajtottam is a kórház felé. Nem sok idő telt el és talán egy jó nagy összegű gyorshajtási bírságot is beszereztem, de most mindez nem érdekelt.
Leparkoltam és már amennyire tudtam el indultam emberi tempóba a bejárat felé.
Ahogy Bella korterme elé értem kissé megtorpantam. Nem tudtam akarom-e őt olyan állapotban látni, ahogy most van, de erőt vettem magamon és lenyomtam a kilincset, az ajtót pedig kitártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése